Photo: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

Horváth Balázs

A Pataki Ménes versenyzője, a hazai díjugrató sport meghatározó alakja. Ötszörös egyéni magyar bajnok – háromszor a saját maga által kiképzett PM Jumping Lady-vel. 2009-ben Angliában, 2015-ben Aachenben, majd 2017-ben Göteborgban is lovagolt felnőtt Európa-bajnokságon. Pályafutása során Magyarország és Közép-Kelet-Európa szinte összes nagydíjában szerzett már győzelmet vagy helyezést, számtalanszor megnyerte a magyar ranglistát. A CSIO-kon mindig különlegesen eredményesen szerepel: tagja a Kiskunhalason 2009-ben győztes magyar válogatottnak, Csehországban pedig CSIO nagydíjat nyert Frederik nyergében. Mostani legjobb lovával, a sárga fedezőmén Zordonnal 2016-ban tagja a Nemzetek Díja győztes magyar csapatnak, mindkét pályán hiba nélkül értek célba. A 2018-as CSIO5* Nemzetek Díjában Horváth Balázs Zordonnal az első körben egy hibátlannal, második körben pedig egy verőhibával biztosította be a magyar csapat második helyét. A páros nagyszerűen helyt állt a 2018 szeptemberében az amerikai Tryonban megrendezett  Lovas Világjátékok mezőnyében is.

Hugyecz Mariann

A hetényegyházi lovasnő 11 éves kora óta lovagol. Hosszabb időt töltött Nagy-Britanniában Diana Lampardnál, majd Németországban Helena Weinbergnél.

Ifjúsági versenyzőként többször vett részt Európa-bajnokságon. 2000-ben a Hortobágyon megrendezett Európa-bajnokságon az élmezőnyben végzett. Pályafutása során Európa szinte összes nagy versenyén starthoz állt, és Bulgáriában CSIO Nagydíjat is tudott nyerni. Négyszer vett részt felnőtt Európa-bajnokságon. 2010-ben indult a Kentuckyban megrendezett Lovas Világjátékokon. 2016-ban történelmi sikerrel gazdagította a magyar díjugrató sportot: bejutott a Díjugrató Világkupa döntőjébe, ahol jelenlegi legjobb lova, Chacco Boy nyergében az összes pályát nagyszerűen teljesítette. Chacco Boy nevű lovával 2016-ban tagja a budapesti CSIO-n Nemzetek Díja győztes magyar csapatnak, ahol dupla hibátlan lovaglásával járult hozzá a győzelemhez. Tagja a 2018-ban megrendezett CSIO5* megmérettetésen második helyet megszerző magyar válogatottnak.

ifj. Kövy András

Egy igazi lovasdinasztia tagja. Lovaglását elegancia, stílusosság, pontosság jellemzi. Ifjúsági lovasként díjlovagló Európa-bajnokságon vett részt. Díjugratóként 2000-ben Romániában és 2009-ben Kiskunhalason tagja a Nemzetek Díja győztes válogatottnak.

Lovasként ismét megtalálta négylábú társát, akivel a magyar válogatott tagja lett, Heuréka, egy sárga kanca személyében. 2017 májusában Kiskunhalason Grand Prix győzelmet arattak, 2018-ban az ausztriai Linzben a válogatott tagjaként szerepeltek. 2013. óta a díjugrató utánpótlás szövetségi kapitánya, ő a Talent program edzői karának vezetője. Edzőként és pedagógusként is országunk egyik legjobb lovas szakembere. Az egyik legnépszerűbb hazai versenyhelyszín, a Pulai Lovaspark vezetője. 2018-ban Heuréka nevű lovával erősítette a második helyet megszerző magyar csapatot.

Ifj. Szabó Gábor

Ifj. Szabó Gábor 12 évesen kezdett versenyezni. 2008-ban került Magyarország egyik legjobb magánkézben lévő méneséhez, a nyíregyházi Timpexhez és azóta is a ménes első számú lovasa.

2009-ben a hollandiai ifjúsági Európa-bajnokságon a 100 főt számláló mezőnyben megnyerte az elődöntőt, 2010-ben fiatal lovas bajnok lett Kiskunhalason. 2011-ben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán győzedelmeskedett Timpex Centessel a 259 indulós középdöntőben. 2013-ban már lovagolt a magyar válogatottban a budapesti CSIO-n, és még ugyanabban az évben, a dániai Európa-bajnokságon az elődöntőben a kilencedik helyen végzett Timpex Cabalével. Az eddigi budapesti CSIO-k hőse: 2014-ben Timpex Centtel, majd 2016-ban Timpex Bölcsésszel nyerte meg Nagydíjat. 2016-ban jelenlegi legjobb lovával, Timpex Bölcsésszel ő lovagolt összevetést Olaszország lovasával szemben, az ő gyors lovaglása szerezte meg hazánknak a győzelmet. A páros 2017-ben kvalifikálódott a Díjugrató Világkupa-sorozat Omahában megrendezett döntőjére, ahol a 21. helyet szerezték meg.
Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész a 2018-as CSIO5* csapatversenyének első körében egy verőhibával, a második körben egy gyönyörű hibátlannal járultak hozzá a magyar sikerhez. A páros nagyszerűen helyt állt a 2018 szeptemberében az amerikai Tryonban megrendezett  Lovas Világjátékok mezőnyében is. Ifj. Szabó Gábor 2018 magyar bajnoka.

Szász Sándor

Szász Sándor 8 évesen kezdett el lovagolni Mezőhegyesen, 10 éves kora óta versenyzik. 18 éves korában lovagolta az első Nemzetek Díját a felnőtt csapat tagjaként, azóta a válogatott tagja. Kabalával kvalifikálódott a barcelonai Olimpiára, de a ló sérülése miatt azonban sajnos nem tudott az Olimpián részt venni. 20 évesen úgy döntött Németországban marad, Kabalát pedig megvásárolta. Azóta is ott él és lovagol, saját versenyistállóját vezeti, versenyzik, ugrólovakat tenyészt és képez ki. Legfontosabb eredményei közé tartozik, hogy 2010-ben a Lovas Világjátékokon a vadászugratásban 3. összetettben pedig 51. lett. A 2012-es londoni olimpiára kvalifikáló versenyben is a magyar csapatot erősítette. Többször volt Nemeztek Díja helyezett a magyar csapattal. Közel 50 alkalommal lovagolt a magyar válogatottban és hosszú évekig volt felnőtt szövetségi kapitány.

Start typing and press Enter to search