Szuhai Rodrigo az első a Bronze Tour fináléjában

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny utolsó napja a Bronze Tour döntőjével folytatódott. A Karádi László által épített 125 centiméteres hibaidős versenyszámban 58 lovas állt starthoz, és rendkívül izgalmas versengésben dőlt el a végső sorrend.

A mindössze 12 éves Szuhai Rodrigo idáig a Silver Tourban versenyzett, ahol egy második helyet is sikerült megszereznie, viszont a nemzetközi szabályok értelmében maximum 130 centiméteres magasságig versenyezhet, így hiába tudná a nagyobb pályákat is teljesíteni, csak a Bronze Tour döntőjében állhatott rajthoz. A kora ellenére rendkívüli rutinnal rendelkező lovas magabiztos hibátlannal végzett az élen ebben a felnőtt lovasokat felsorakoztató mezőnyben Chacco Boy nevű lovával.

A tegnapi győztes páros, Göttler Vilmos és Jégvirág most a második helyet szerezte meg a fináléban, megelőzve Lukács Lorent.

Szuhai Péter lett a harmadik, az eddig háromszor is dobogós pozícióban végző Bohák-Debreczeni Éva pedig negyedikként zárta a hétvégét. Hatodik és hetedik helyen két osztrák lovas, mégpedig Helmut Morbitzer és Andreas Brenner végeztek Kiss Lizannát megelőzve.

Start- és eredménylisták >>

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Enquire now

Give us a call or fill in the form below and we will contact you. We endeavor to answer all inquiries within 24 hours on business days.