Koncz Kincső a Bronze Tour bajnoka
A vasárnap a döntők napja. Ma a Bronze, a Gold, és a Medium Tourban is bajnokot avatnak, a programot pedig a mindenki által várt Nagydíj zárja.
Először a 130 centiméteres CSI* Bronze Tour résztvevői lovagoltak a pályára, szám szerint harmincheten. Az utolsó fordulóban hibaidős elbírálás, 11 számozott akadály és 1500 eurós összdíjazás várta a versenyzőket a FEVITA jóvoltából.
A 37 induló közül 13 tudta hibátlanul teljesíteni a pályát. A leggyorsabb hibátlant Koncz Kincsőtől és Luisa nevű kancájától láthatta a közönség, a páros közel hat másodperccel utasította maga mögé a második helyre Varga Ábelt és Chilit.
Szoros versenyben, mindössze két századmásodpercnyi lemaradással Horváth Lili és Ploona a harmadik helyen zárta a döntőt.
A szombati győztes, Mécs Emma és PM Chaccera szerezte meg a negyedik helyet. Az ötödik és hatodik helyen olasz lovasok végeztek: Luciano Cosco és Thijs, valamint Carolina Cassina és Chacco Amicor ZM.
A versenyzők a FEVITA képviselőjétől, Soltész Lászlótól vehették át a díjakat, gratulált Dallos Gyula miniszteri biztos, a díjlovaglás örökös magyar bajnoka, valamint Karin Schindele, a nemzetközi versenybíróság tagja.
A verseny főtámogatója a Szerencsejáték Zrt.
Tovább a verseny részletes programjára »
Fotó: CSIO Budapest / Krisztina Hajdu