Fotó: CSIO Budapest / Krisztina Hajdu
Jarmy

Jármy Vince

A 2015-ös Wiener-neustadti Iifjúsági Európa-bajnokságon ötödik helyezést, a 2016-os írországi Európa-bajnokságon egyéni negyedik helyezést ért el. A Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián ezüstérmet szerzett, 2019-ben a belgiumi Opglabbeekben az FEI Nemzetek Díja finálé világdöntőjében a harmadik helyezett magyar csapat tagja volt. 20 évesen már a felnőttek között megnyerte a bábolnai és a budapesti Grand Prix fordulókat. A családja által tenyésztett fedezőménnel, JB Koronaőrrel a fiatal lovak világbajnokságán már a legjobbak között volt. Többször lovagolt már a felnőtt válogatottban a Nemzeti Lovarda CSIO-jának csapatversenyében is, idén júniusban a somorjai CSIO versenyen legjobb lovával, JB Koronaőrrel dupla hibátlant teljesített.

Kovy

Ifj. Kövy András

Igazi lovas családba született, testvére és szülei is az élsportban aktívak. Ő maga ízig-vérig profi, a csapat egyik alapköve, nagy képességű lovas.
Több mint negyven alkalommal lovagolt már Nemzetek Díjában és volt a győztes csapat tagja. Részt vett a rotterdami, riesenbecki, milánói Európa-bajnokságokon. A 2020-as budapesti Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny legeredményesebb magyar lovasa és tagja volt 2023-ban a harmadik helyezett prágai válogatottnak.
Közel egy évtizedig utánpótlás szövetségi kapitány volt, a Talent edzői kar vezetője. A balatonvilágosi Világosi Lovascentrum tulajdonosa, ahol az ország egyik legaktívabb versenyszervezője. Idén májusban megnyerte a budapesti Gróf Széchenyi István Emlékverseny nagydíját. Jelenlegi legjobb lovai Egano Van’t Wingerdhof Z, Accoton PS és El Corlensky.

SzaboG

Ifj. Szabó Gábor

12 évesen kezdett versenyezni. 2008-ban került Magyarország egyik legjobb magánkézben lévő méneséhez, a nyíregyházi Timpexben legnagyobb sikereit akkor érte el.
2009-ben a hollandiai ifjúsági Európa-bajnokságon a száz főt számláló mezőnyben megnyerte az elődöntőt, 2010-ben fiatal lovas bajnok lett Kiskunhalason. 2011-ben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán győzedelmeskedett Timpex Centessel a 259 indulós középdöntőben. 2013-ban a magyar válogatott tagja a budapesti CSIO-n, és még ugyanabban az évben a dániai Európa-bajnokságon az elődöntőben a kilencedik helyen végzett Timpex Cabalével. A budapesti CSIO-k hőse: 2014-ben Timpex Centtel, majd 2016-ban Timpex Bölcsésszel nyerte meg Nagydíjat. 2016-ban Timpex Bölcsésszel ő lovagolt összevetést Olaszország lovasával szemben és szerezte meg hazánknak történelmi a győzelmet. A páros 2017-ben kvalifikálódott a Díjugrató Világkupa-sorozat Omahában megrendezett döntőjére, ahol végső finálét lovagoltak. Nagyszerűen helyt álltak 2018 szeptemberében az amerikai Tryonban megrendezett Lovas Világjátékok mezőnyében is.
A magyar díjugrató ranglista többszörös győztese, jelenleg a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club lovasaként idén is az egyik legeredményesebb magyar díjugrató, aki a 2024-es hazai nemzetközi versenyek mindhárom nagydíjában három különböző lóval a dobogón vagy a helyezettek között végzett. A magyar lovas történelem legtradicionálisabb ménesének, Mezőhegyesnek a tulajdonában lévő kancával, Mezőhegyes Chabalával, saját tulajdonú lovával, H-Secret By Borisszal és a bábolnai nagydíj győztes Xixo Borgiával tagja a magyar felnőtt válogatottnak.

szentirmai

Szentirmai Ferenc

A komáromi születésű Szentirmai egy őstehetség, aki bármilyen lóra ül, a maximális képességet teljesítve győzni tud. Korábban kétszeres felnőtt magyar bajnok, majd ukrán sportállampolgárként a 2016-os Rio De Janeiro-i olimpiai résztvevője. Eljutott versenyzőként a világ szinte összes rangos versenyére: lovagolt Rómában, Hicksteadben, Le Baule-ban. A Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program lovasaként ismét magyar színekre váltott és a prágai olimpiai kvalifikáción harmadik helyezett magyar csapat legeredményesebb versenyzője volt. Májusban a szilvásváradi világkupa győztese Quandro Blue PS-sel és másik lovával, Final Message PS-sel a somorjai CSI nagydíjának helyezettje. A Németországban élő Szentirmai nem csak versenyzőként, hanem lókereskedőként, trénerként, menedzserként is meghatározó személyisége Európa és Magyarország díjugrató sportjának, aki különösen szívén viseli a magyar díjugrató sport jelenét és jövőjét. A budapesti CSIO-n a Lovassport Kft. két lovával, Quandro Blue Ps-sel és Final Message PS-sel áll starthoz.

SzuhaiP

Szuhai Péter

A 23 éves lovasnak igencsak kedves helyszín a Nemzeti Lovarda, ahol még gyermek válogatottként nyert Nemzetek Díja versenyt. Az ország legeredményesebb díjugrató lovasklubját, a Diósgyőrt erősíti. Nagybátyjától, Szuhai Gyulától és édesapjától, Szuhai Pétertől kapja a támogatást, hogy már évek óta a felnőttek között is helyet kaphatott a válogatottban. A Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program lovasaként sportpályafutása óriásit fejlődött az elmúlt két évben, az év lovasa címet is elnyerte. Családja lókereskedelemmel, lókiképzéssel foglalkozik. Jelenlegi legjobb lovával, Casino Royal Z-el 2022-ben a portugáliai Vilamourában rendezett korosztályos Európa-bajnokságon minden idők legjobb csapateredményét elérő válogatott tagja, fiatal kora ellenére egyéni Európa-bajnokságon fiatal lovasként és felnőttként a legjobbak között végzett. 2022-ben és 2024-ben az év legjobb magyar díjugratója volt.

Domse

Tartalék:

Dömse Tamás

A magyar felnőtt válogatott egyik legfiatalabb tagja. Tagja volt minden idők legeredményesebb fiatal lovas Európa-bajnoki csapathelyezést elért válogatottjának, egyéni fiatal lovas Európa-bajnoki döntőt lovagolt. A Gróf Széchenyi István Emlékverseny nemzetközi díjugrató verseny nagydíját kétszer is megnyerte (2021, 2022.). Nyugattól keletig Magyarországon szinte az összes hazai nagydíjban győzedelmeskedett a Lewitzi ménesben tenyésztett, saját maga által kiképzett pej heréltjével, Conquistadorral. Dömse Tamás családi lovardája a Baranya-vármegyei Sásdon működik, ahol testvérével és édesapjával az országrész legeredményesebb istállóját üzemeltetik. 2023-ban a Szilvásvárad Masters legjobb magyar lovasa, idén az U25-ös lovasoknak kiírt világsorozat Stadl Paura-i állomásán harmadik helyet szerzett fedezőménjével, Chupa Chups PS-sel, júniusban a felnőtt válogatott tagja volt a somorjai Nemzetek Díjában Conquistadorral.

Szövetségi kapitány:

Horváth Balázs

Ötszörös egyéni magyar bajnok – háromszor a saját maga által kiképzett PM Jumping Ladyvel. Háromszor lovagolt felnőtt Európa-bajnokságon. Lovas pályafutása során Magyarország és Közép-Kelet-Európa szinte összes nagydíjában szerzett győzelmet. 2023-tól a magyar felnőtt díjugrató válogatott szövetségi kapitánya. Sportszakemberi, sportvezetői munkája mellett a balatonvilágosi Világosi Lovascentrumban versenyistállót vezet, aktívan versenyez.

Fotók: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina

Válogatott edző:

Norbert Nuxoll

A rutinos német sportszakember jelenleg a magyar felnőtt válogatott edzője. Korábban lovasként, lókiképzőként a világ legjobb lovainak felkészítője. Több évig tagja volt Németország felnőtt díjugrató válogatottjának. Edzőként számos ország lovasát készítette fel kontinensviadalokra, világbajnokságokra és olimpiákra. Az elmúlt három évben közreműködik a magyar felnőtt díjugrató sportban, válogatott lovasokat edz, kiemelt versenyeken edzői szerepet tölt be. Több, mint egy jó lovas és edző: életvitelével, pályafutásával, emberségével kitűnő példát mutat a magyar lovassportnak.