Egy hét múlva CSIO – elkezdődött a visszaszámlálás!

Egy hét múlva kezdetét veszi a Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest a Nemzeti Lovardában. Az esemény előkészületeinek utolsó mozzanataiba dr. Budai Gyula, az Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság Elnöke, Stróbl Dorottya versenyigazgató, Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója és Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke adott betekintést.

Dr. Budai Gyula Tokiót tűzte ki célul

Dr. Budai Gyula, a Külügyminisztérium miniszteri biztosa ezúttal nem politikusi minőségében, hanem a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának elnökeként köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit: „Amikor 2012-ben a magyar kormány elfogadta a Kincsem – Nemzeti Lovas Programot, csak álmodni mertünk arról, hogy a sajtó képviselőit itt, a megújult Nemzeti Lovardában, ilyen körülmények között tudjuk majd fogadni és hogy ilyen színvonalas nemzetközi versenynek adhat otthont a Tattersall.” A Nemzeti Lovarda vezetése a budapesti CSIO versenyeket 2012-ben hívta újra életre, „de ez a mostani sokkal jelentősebb. Ez a díjugrató sport Forma-1 kategóriája” – emelte ki az augusztus eleji négynapos esemény jelentőségét dr. Budai Gyula. „Azt szeretnénk, hogy ebből hagyomány legyen Budapesten. Ez a verseny remekül illeszkedik abba a stratégiába, amit a Magyar Lovas Szövetség felépített két éve, és célja, hogy sokéves kihagyás után ismét magyar lovasnak drukkolhassunk az olimpián. Újra vannak olyan versenyzői a magyar válogatottnak, akik talán már Tokiót meg tudják célozni. Nagyon bízom abban, hogy ez a verseny jó felkészülés lesz a szeptemberben megrendezésre kerülő világbajnokságra. Az Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság elnökeként már Tokióra tekintek, és bízom abban, hogy az itt induló válogatott versenyzők ezen az olimpián képviselhetik Magyarországot.”

Dr. Budai Gyula és Szotyori Nagy Kristóf Dr. Budai Gyula és Szotyori Nagy Kristóf

Fábiáncsics Gábor: a Nemzeti Lovarda készen áll a CSIO-ra

“Túl vagyunk egy sikeresen lebonyolított Díjugrató Világkupán, Fedeles Döntőn és Díjugrató GP-n is. A Nemzeti Lovarda készen áll egy ilyen nagyszabású nemzetközi verseny megrendezésére is” – emelte ki Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója, aki egyúttal megköszönte Magyarország Kormánya, a Magyar Lovassport Szövetség, a Nemzetközi Lovas Szövetség, valamint a rendezvény szponzorainak támogatását.

Fábiáncsics Gábor azt is elmondta, hogy a Nemzeti Lovarda teljes egészében a versenyre érkező lovak és lovasok rendelkezésére áll. Emellett számos olyan építési feladat zajlik a létesítményben, ami a versenyre érkező nézők és az idelátogató lovasok kényelmét szolgálja.

 

Stróbl Dorottya: a Nemzeti Lovarda beírja magát a FEI kiemelt versenyhelyszínei közé

Stróbl Dorottya versenyigazgató, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára kiemelte, ez az első alkalom, hogy hazánk a legmagasabb besorolású versenyt rendezhet, melynek összes pénzdíja több mint 400.000 euró. Az ötcsillagos versenyre 200, a fiatal lovak megmérettetésére 60 ló érkezik, a lovasok 26 nemzetet képviselnek. Ez lesz a divízió 2 döntője, itt dől el, melyik két nemzet jut be a barcelonai fináléba. „13 ilyen verseny van a világon, amit a Longines szponzorál, ebből kilenc Európában. Nyolcat a kontinens lovassportban vezető szerepet betöltő országai rendeznek – és idén Budapest is rendezési jogot kapott. Óriási érdeklődésre tart számot a verseny, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke is jelezte érkezését, valamint a FEI több elnökségi tagja is Budapestre látogat majd. Az Európai Lovas Szövetség konferenciát szervezett az eseményre. A felújított Nemzeti Lovardára mindenki kíváncsi, és ezzel az eseménnyel be fogja írni magát a FEI kiemelt versenyhelyszínei közé – nekünk is feladva a leckét, hogy a következő években is ilyen színvonalú versenyeket rendezzünk” – mondta el Stróbl Dorottya.

Stróbl Dorottya Stróbl Dorottya

Szotyori Nagy Kristóf: fontos, hogy minél többen szurkoljanak a magyar lovasoknak

A Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest versenyen 20 magyar lovas állhat starthoz, közülük jelölte ki Németh István szövetségi kapitány azt az öt díjugratót, akik hazánkat képviselik majd a Nemzetek Díjában. „Legutóbb 2016-ban a CSIO*** versenyen a magyar himnusz csendült fel a Nemzetek Díja után. Az akkori csapat egy főben változott. Hugyecz Mariann Svájcban készült fel Chacco Boy nevű lovával, reméljük, hogy ezúttal is hozza a 2016-ban bemutatott dupla hibátlant. Magyar tenyésztésű lóval, Zordonnal indul Horváth Balázs, az ország egyik legeredményesebb lovasa. Szintén magyar tenyésztésű lóval versenyzik ifj. Szabó Gábor, aki a rendszerváltás óta a legeredményesebb CSIO lovasunk. A 2016-os összeállításhoz képest változás, hogy erős, stabil csapattaggá nőtte ki magát Krucsó Szabolcs, aki a Paul Schockemöhle által tenyésztett Chacco-Blue II fedezőménnel indul. Ifj Kövy András a csapat ötödik tagja, tartalék lovasa. Többszörös Nemzetek Díja győztes lovas, utánpótlás szövetségi kapitány” – mutatta be a magyar válogatottat Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke. „Nagyon fontos, hogy minél többen szurkoljanak a lovasoknak” – emelte ki, hiszen ez a lovasok teljesítményén is megmutatkozik.

„Bízunk abban, hogy jó úton haladunk. Célunk az, hogy a tokiói olimpián induljon lovasunk. Rendkívül fontos, hogy a magyar díjugratók ott legyenek a nemzetközi lovassport vérkeringésében és eredményesen teljesítsenek” – foglalta össze a Szakág elé kitűzött célokat Szotyori Nagy Kristóf.

 

Fotó: Tokodi Tícia, Tic Photo

Comments are closed.

Enquire now

Give us a call or fill in the form below and we will contact you. We endeavor to answer all inquiries within 24 hours on business days.