Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnökének köszöntője
„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.”
Márai Sándor
Tisztelt Vendégeink! Kedves Lovas Barátaim!
Kettős ünnepre hívtuk, vártuk Önöket! Ünnep számunkra, hogy az első CSIO-W5*-os Nemzetközi Versenyünkön a Világ legjobb lovasai állnak starthoz. Ünnep, mert az újjáépített Nemzeti Lovardánk először adhat otthont a nemzetközi lovasélet rangos eseményének.
Az ünnepeket nem csupán a naptárakban írják piros betűkkel, hanem az ilyen és hasonló események, az örömteli találkozások teszik felemelővé.
A most már hagyományos CSIO versenyeinket, a lovasszakma és a nagyközönség évről évre élénk érdeklődéssel kíséri. A rekordszámú versenyző, a kitüntető érdeklődés arra utal, hogy Budapesten starthoz állni rangot jelent. E lovasesemény lovassportunk társadalmi elismertségét erősíti.
Szeretnénk remélni, hogy a régiónk kiemelt versenye, a szigorú megmérettetés egyre közelebb viszi a magyar díjugratósportot az európai élvonalhoz.
A Nemzeti Lovarda 2012 elejétől került a Magyar Lovas Szövetség vagyonkezelésébe és idén február 24-én lovasünnepet ültünk. Orbán Viktor úr, Magyarország miniszterelnöke avatta, adta át a lovasoknak a jelentős állami támogatással újjáépített, Önöket most vendégül látó, nemzetközi színvonalú lovardánkat.
Tisztelt Vendégeink!
Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Érezzék jól magukat nálunk.
A versenyzőknek sok sikert, a bírói karnak jó munkát, a közönségünknek sportélményekben gazdag, kellemes kikapcsolódást kívánok.
Budapest, 2018. augusztus hava
LÁZÁR Vilmos