Lovas olimpikonok versengése Budapesten

A június 27-30. között megrendezésre kerülő CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyen nagy a tét, hiszen a győztes csapat minősülést szerezhet a tokiói olimpiára. Az indulási jogot jelentő első helyért számos nemzetközileg kimagasló eredményt elért lovas fog harcba szállni, akik kivétel nélkül esélyesek a Nemzetek Díja vagy a Nagydíj győzelemre. Nézzük, kik azok, akikkel hazánk lovasainak harcba kell majd szállniuk:

Roberto ARIOLDI (ITA)

Roberto Arioldi hatszoros olasz bajnok, 1987-ben Rosával, 1999 és 2001 között Paprika della Loggiával, 2002-ben Dime de La Courral és 2010 pedig Utile nyergében tudta az első helyet megszerezni. Részt vett 2004-ben az athéni olimpián, ahol legidősebb résztvevőként a hetedik helyen végzett csapatban Bruno és Vincenzo Chimirri, valamint Juan Carlos García társaságában. 2011-ben megnyerte a Mediterrán Játékokat Spanyolországban mind egyéniben, mind csapatban. Az olasz szakbizottság tagja, és még mindig aktívan versenyzik.

2010-ben járt utoljára hazánkban, ahol a világkupa pontot adó versenyszámban az ötödik helyen végzett.

Ulrich KIRCHHOFF (UKR)

Ulrich Kirchhoff Németországban született, és 2013-ig a német válogatott színeit erősítette, majd Alexander Onyiscsenko biztatására az ukrán válogatott tagjaként versenyzik azóta.

Kirchhoff részt vett az 1996-os Nyári Olimpián Atlantában, ahol aranyérmet szerzett Jus De Pommes hátán. Emellett csapatban is az első helyen végeztek Franke Sloothaakkal, Lars Nieberggel és Ludger Beerbaummal közösen. A lovasnak ez lesz az első budapesti versenye, viszont nagy reményekkel érkezik, hiszen az ukrán csapat Rio után Tokióban is ott szeretne lenni az olimpián.

Helmut MORBITZER (AUT)

A lovas az idősebb korosztályt képviseli, résztvevője volt az 1996-os atlantai olimpiának, ahol a huszonötödik helyen végzett egyéniben, a rákövetkező évben pedig hetedik lett az Európa-bajnokságon. Morbitzer nem csak lovasként ismert, hanem versenyrendezőként is, hiszen az ő nevéhez köthető a Linzi Lovas Fesztivál, emellett az Osztrák Bajnokság fő szervezője is minden évben.

Morbitzer rendszeres résztvevője a budapesti nemzetközi díjugrató versenyeknek, többek között rajthoz állt a 2009-es, 2010-es és 2017-es világkupa fordulókon is. A verseny legidősebb indulójaként minden esélye megvan, hogy a több évtizednyi rutint értékes helyezésre váltsa az osztrák csapatnál.

Ales OPATRNY (CZE)

Ales Opatrny lovas családban nőtt fel és a karrierjét a család sportistállójában kezdte meg Hořovicében. Eredetileg lovastusában versenyzett, de később átváltott a díjugratásra. Fiatal lovas Európa-bajnokságot nyert, ötszörös cseh bajnok, évről-évre az „Év Lovasának” választják hazájában, emellett számos nemzetközi nagydíj és világkupa forduló győztese. Országát képviselte már világbajnokságon Aachenben, és az egyéni 19. helyet szerezte meg a Világkupa Döntőn Las Vegasban.

Eleinte édesapja, Václav egyengette karrierjét, később pedig a német legenda, René Tebbel szárnyai alatt vált kimagasló lovassá. Az álma, hogy egyszer olimpián szerepelhessen. Most meg is van az esélye a minősülésre, hiszen a tavalyi CSIO-n több versenyszámban is dobogós helyen végzett, és már számtalanszor lovagolt Nemzetek Díját sikeresen a Tattersallban.

Rossen RAITCHEV (BUL)

A bolgár lovas két olimpián is szerepelt, mégpedig 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban, emellett képviselte már hazáját három világbajnokságon és két Európa-bajnokságon is. Többször is rajthoz állt már hazánkban, 2008-ban pedig a Budapesti CSIO nagydíjának negyedik helyezettje volt.

Jelenleg a bolgár utánpótlás válogatott edzője, de emellett még mindig a legmagasabb szinten versenyzik.

René TEBBEL (UKR)

Tebbel már fiatal korában is eredményes díjugrató volt, hiszen 1986-ban bronzérmet szerezett az ifjúsági Európa-bajnokságon, majd két évvel később pedig ezüstérmes lett fiatal lovas kategóriában. Mindössze 21 évesen kvalifikálta magát a világkupa döntőre és a világbajnokságra is, ahol csapat aranyérmet szereztek. Ezekben az években Paul Schockemöhle istállójában lovagolt, majd 1995-től önálló üzletbe kezdett, amit számos siker követett, mint például a German Master, a Londoni Nagydíj, vagy a Spruce Meadows győzelem, illetve egy harmadik hely a világkupa döntőjében Göteborgban. 2007-ben rekordot állított fel, mivel ő lett az első díjugrató, aki három egymást követő évben is Német Bajnoki címet nyert.

2013 szeptemberétől az az ukrán válogatott edzője lett, majd nemzetiséget is váltott, így azóta egy olimpián és két Európa-bajnokságon is képviselte Ukrajnát.

Idén a Széchenyi István Emlékverseny nagydíjában végzett a harmadik helyen Czékus Zoltán mögött.

A fotókon: Rene Tebbel és Zipper a 2016-os riói olimpián – Fotó: Hippo Foto – Dirk Caremans; Richard Juilliart

Enquire now

Give us a call or fill in the form below and we will contact you. We endeavor to answer all inquiries within 24 hours on business days.