Ifj. Szuhai Gyula ismét bizonyított a felnőttek között a Széchenyi István Emlékverseny első napján

A díjugrató versenyszezon idei második hazai rendezésű nemzetközi versenye vette kezdetét csütörtökön a Nemzeti Lovardában. A Gróf Széchenyi István Emlékversenyen tíz nemzet lovasai állnak rajthoz a négy nap leforgása alatt, több mint 200 versenyző képviseli hazáját ezen a nemzetközi megmérettetésen.

Magyar tenyésztésű lónak szólt a himnusz fiatal lovak versenyszámában

A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon, ahol 46 párost láthattunk a két korosztályban. A versenyszám általában az idősebb, egyben rutinosabb lovaknak szokott kedvezni, de ez most másként alakult, hiszen az első öt helyen végig hat éves, a nemzetközi porondon csak most debütáló lovak szerepeltek.

A versenyszámban a leggyorsabb, a Makay Tamás által tenyészett Queen of Zuccero volt Kovács Henrivel a nyergében, megelőzve a Kovács Roland által bemutatott Katerina PSZ-t, és a szintén magyar tenyésztésű, Kurszánt Hegedűs Kristóffal.

Kovács Henri - Queen of Zuccero
Kovács Henri – Queen of Zuccero

 

Kovács Roland által bemutatott Katerina PSZ
Kovács Roland által bemutatott Katerina PSZ
Hegedűs Kristóf - Kurszán
Hegedűs Kristóf – Kurszán

A Szikriga Kft. fiatal kancája, Victory Blue PS végzett a negyedik helyen Faluhelyi Ádámmal, míg a fiatal lovak világbajnokságát is megjárt Miami De Garder lett az ötödik tenyésztőjével és egyben tulajdonosával, Burucs Borbálával a nyergében. Hatodik helyen pedig FBI De Hus és Krucsó Szabolcsnak gartuláltak.

Edző és tanítványa a leggyorsabb az 54 fős Silver Tourban

A verseny a Silver Tour 130 centiméteres hibaidős számával folytatódott, ahol 54 páros szállt harcba a győzelemért. Edző és tanítványa végeztek az élen, Göttler Vilmos magasan a legjobb idővel ért célba Jégvirággal, míg a korábbi amatőr magyar bajnok, Bohák-Debreczeni Éva lett a második és Cortez.

Göttler Vilmos - Jégvirág
Göttler Vilmos – Jégvirág
Debreczeni Éva - Cortez
Debreczeni Éva – Cortez

Harmadik helyen fiatal lovas válogatottunk oszlopos tagja, Alasztics Aliz ért célba, megelőzve Krucsó Szabolcsot, Sopronyi Rékát és a cseh színekben versenyző Tina Larysovát.

Alasztics Aliz - LINEA 14
Alasztics Aliz – LINEA 14

Mécs Emma győzelemmel indított az U25-ben

Lóránt Attila tanítványa, Mécs Emma győzelemmel indított a 25 év alatti lovasok versenyében, magabiztos előnnyel célba érve PM Chaccerával az osztrák Sarah-Denise Fink előtt.

Mécs Emma - PM Chaccera
Mécs Emma – PM Chaccera
Sarah-Denise Fink - Shirin
Sarah-Denise Fink – Shirin

Harmadik helyen Janik Anna végzett Casteróval, megelőzve Kiss Dominikát, Kiss Lizannát és Szabó-Máriás Sárát.

Janik Anna - Castero
Janik Anna – Castero

Ifj. Szuhai Gyula az első a Gold Tourban

A 140 centiméterre kiírt Gold Tourban 50 páros állt starthoz, így több mint két órát kellett izgulni, hogy ki viszi haza a győztesnek járó serleget a nap legmagasabb versenyszámában. A tavalyi gyermek Európa-bajnokságon aranyérmet szerző ifj. Szuhai Gyulának és elsőszámú lovának, Perthy Jacksonnak nem okozott gondot ez a magasság, így könnyedén teljesítve a pályát a legjobb idővel értek célba.

Ifj. Szuhai Gyula - Perthy Jackson
Ifj. Szuhai Gyula – Perthy Jackson

Második helyen a fiatal lovas válogatottban eredményesen szereplő Dömse Tamás végzett Conquistadorral, megelőzve a BN Silvert lovagló Mráz Tamást.

Dömse Tamás - Conquistador
Dömse Tamás – Conquistador
Mráz Tamás - BN Silver
Mráz Tamás – BN Silver

Negyedik helyen egy cseh lovas hölgy, Natalie Kovarova végzett ifj. Szabó Gábor, és a szlovák David Horvath előtt.

Villámgyors lovaglások a VIP Tourban

A nap zárásaként a VIP Tourban az ifjúsági és amatőr lovasok kaptak lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat 110 centiméteres magasságon.

A versenyszám győztese magabiztos lovaglással a Prosper Lovasklub versenyzője, Krecskovszki Evelin lett Hárfával, megelőzve Nagy-Élő Zselykét és Mysticet.

Krecskovszki Evelin - Hárfa
Krecskovszki Evelin – Hárfa
Nagy-Élő Zselyke - Mystic
Nagy-Élő Zselyke – Mystic

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Szigeti Cintia Kitti állhatott fel Dáliával.

Szigeti Cintia Kitti - Dália
Szigeti Cintia Kitti – Dália

A verseny pénteken 9 órakor a VIP Tour következő fordulójával folytatódik.

Program »

Start- és eredménylisták »

A verseny élő közvetítése megtekinthető a következő oldalakon:

Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina

Comments are closed.

Enquire now

Give us a call or fill in the form below and we will contact you. We endeavor to answer all inquiries within 24 hours on business days.