Queen Of Zuccero ismét a legjobb fiatal ló
Az idén harmincnegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Gróf Széchenyi István Emlékverseny utolsó napja a 6-7 éves lovak döntőjével kezdődött, ahol 44 lovaglást láthattunk. Közülük szép számú, összesen 18 páros jutott az összevetésbe, így szoros volt a verseny a még a nyolc közé kerülésért is.
Az elődöntő győztes lova, a Makay Tamás által tenyésztett Queen Of Zuccero most is remekül szerepelt, és a fedettpályás döntő után ismét bizonyította, hogy verhetetlen az összevetésben. Másfél másodperces előnnyel teljesítette a rövidített pályát Kovács Henrivel a nyergében, ezzel megszerezve idei hetedik győzelmét a korosztályában.
Második helyen a Fábiáncsics Lovasklub versenyzője, Faluhelyi Ádám végzett a Szikriga Kft. kancájával, Victory Blue PS nyergében, megelőzve Fekete Györgyöt, aki Kahunát lovagolta.
Negyedik helyen Lady In Red végzett Budai Virággal, ötödik a Henze Alexandra által tenyésztett Dáridó Drabant Zoltánnal a nyergében. Hatodik helyen M Leonardonak és Sándor Balázsnak gratulált Bardóczky Eszter a Premium Horse Feeds Hungary képviseletében.
Fábián Johanna az első a Bronze Tour fináléjában
A Gróf Széchenyi István Emlékverseny utolsó napja a Bronze Tour döntőjével folytatódott. A Karádi László által épített 125 centiméteres pályán hibaidős versenyszámban 64 lovas állt starthoz, és rendkívül izgalmas versengésben dőlt el a végső sorrend.
Gyermek válogatottunk tehetségei, a mindössze 13 éves Fábián Johanna és Szuhai Rodrigo idáig a Silver Tourban versenyeztek, de a nemzetközi szabályok értelmében maximalizált magassági korlát miatt a Bronze Tour döntőjében állhattak csak rajthoz, hiába tudnák a nagyobb pályát is teljesíteni. Viszont ebben a felnőtt lovasokat felsorakoztató mezőnyben is remekül helyt álltak, így Szabó-Máriás Sára tanítványa, Fábián Johanna végzett az élen Chabal TH nevű lovával, míg az édesapja által felkészített Szuhai Rodrigo a másodikon Cornettel.
Harmadik lett Mécs Emma Aurorával, megelőzve Zárug Annamáriát, és a szintén gyermek Európa-bajnokságra készülő Hermann Zsófiát. Hatodik lett H. Nagy Emma és Hopfully.
Janik Anna az U25 legjobbja
A Széchenyi István Emlékverseny programjának utolsó előtti versenyszáma az U25 korosztály részére kiírt döntő volt 135 centiméteres magasságon hibaidős elbírálásban.
Viszonylag kevés hibátlan lovaglás született, köszönhetően a döntőhöz méltó nehézségű vonalaknak és íveknek. A szám végén indulók viszont sorra jobbnál-jobb idővel vették át a vezetést, így az utolsó pillanatig izgulni lehetett, hogy kié lesz a végső befutó. A legjobb időt végül az utolsó előttiként rajthoz álló Janik Annától láthattuk, aki több mint két és fél másodperccel volt gyorsabb az addig élen álló Szabó-Máriás Sáránál.
Harmadik helyen Németország képviseletében Joel Ehinger ért célba Sarah-Denise Fink és Alasztics Aliz előtt.
Hatodik pedig a nemzetközi ifjúsági nagydíjakban rendszeresen helyezett páros, Csetényi Lea és Hámor.
A verseny fénypontját jelentő Nagydíjat 21:30-tól a Digisport 1 is bemutatja.
A verseny élő közvetítése megtekinthető a következő oldalakon:
- a CSIO Budapest weboldal Élő közvetítés menüpontja alatt »
- a CSIO Budapest Facebook oldalon »
- a Riderline weboldal Élő közvetítés menüpontja alatt »
- a Riderline Facebook oldalán »
Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina
Comments are closed.