Magyar győzelemmel indult a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny
Nem is indulhatott volna jobban a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napja, ugyanis az elsőként megrendezésre kerülő, 130 centiméterre kiírt hibaidős versenyszámban kizárólag magyar lovasok végeztek a pontszerző helyeken.
A mindössze 21 éves Ágoston Csenge fantasztikus lovaglással utasította maga mögé a felnőtt mezőnyt tíz éves kancájával, Cassiona D.L.-el, ezzel megszerezve első jelentős nemzetközi győzelmét.
A lovasnak gratulált a versenybíróság képviseletében Bohumil Rejnek úr, illetve a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, Szotyori Nagy Kristóf.
Második helyen végzett Márki Zoltán H.CS.R. Centerrel, megelőzve a tavaly az év lovasának választott Krucsó Szabolcsot, aki ezúttal Chaccobot lovagolta.
Egy másik fiatal hölgyet is a helyezettek között üdvözölhettünk, hiszen a 16 éves Plavecz Szabrina, a bábolnai Middle Tour győzelme után most a negyedik helyet tudta megszerezni Kriályhágóval.
Fiatal hazai tenyésztésű lovaink is remekül szerepeltek: a nyolc éves Sifu végzett az ötödik helyen Cser Attilával a nyergében, egy tizeddel megelőzve a szintén nyolc éves El Capitant és Técsy Attilát, illetve a hét éves Clintapointot Szuhai Gyulával a nyergében.
Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina
Comments are closed.