Búza Krisztiáné a Silver Tour döntője
A Széchenyi István Emlékverseny szombati napjának fénypontja a Silver Tour fináléja volt.
A verseny rendkívül izgalmas volt, ugyanis a lovasoknak nem csak a 135 centiméteres akadályokkal kellett megküzdeniük, hanem az idővel is, hiszen az alapidő rendkívül szűkre lett szabva. A versenyzőknek mindenképp ki kellett lépniük a komfortzónájukból és kockáztatni vagy az iram növelését, vagy szűkebb fordulatok választását. Végül a 67 starthoz állt lovas közül 23 induló tudta verőhiba nélkül teljesíteni az alappályát, viszont sokan az időbüntetés miatt nem vehettek részt az összevetésben, így mindössze 12 lovas maradt versenyben ebből a népes mezőnyből.
Remekül lovagoltak a hazai versenyzők, közülük is kiemelkedett most Búza Krisztián, aki bravúros lovaglással szerezte meg az első helyet Landstream nyergében.
A német színekben rajthoz álló Steffen Hauter az utolsó pillanatban szorította le válogatott lovasunkat, Krucsó Szabolcsot a dobogó második fokáról.
Negyedik helyen végzett a Fábiáncsics Horses SE versenyzője, Faluhelyi Ádám és Noblesse VD Donkhoeve, megelőzve a saját tenyésztésű lovával versenyző Kovács Henrit és a 8 éves Tambourinot. Ez apró temetű mén a korosztályos versenyszámokban már számtalan alkalommal végzett az élen, de most ebben a nemzetközi mezőnyben is megmutatta, hogy van helye a nagyok között is. Hatodik lett Jan Cigan Jr., majd Szuhai Gyula és Steffen Hauter volt a további sorrend.
Magyar tenyésztésű ló a 6-7 éves lovak versenyszámának élén
A 6-7 éves lovak versenyszámának középdöntőjében az ifjúsági korosztályú Kiss Lizannával a nyergében a hazai tenyésztésű Cloé végzett az élen.
Második lett Kovács Henri Caldatóval, harmadik Krucsó Szabolcs Vroom De La Pomme Z nevű lovával.
Negyedik helyen zárta a versenyszámot ifj. Szuhai Gyula és Edward Z a XiXo Borgiát lovagló ifj. Szabó Gábor, valamint Mráz Tamás és El Conthero előtt.
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu
Comments are closed.