Kovács Noémi nyerte a VIP Tour döntőjét

A szombat délelőttöt a fiatal lovak versenyének második fordulója és a VIP Tour döntője töltötte ki a Nemzeti Lovardában.

Második alkalommal léptek a pályára a fiatal lovak az idei Széchenyi Emlékversenyen. A verseny főbb számai: 12 akadály, 14 erőkifejtés, 34 résztvevő, 21 hibátlan lovaglás.

A mezőnyt a hatéves lovak uralták, az első hat helyezett közé mindössze egy hétéves tudott bekerülni. A győzelmet Szuhai Rodrigo szerezte meg a Mugano Van Klapscheut × Elvis Ter Putte származású herélt, Ugano-K Van Kattenheye nyergében.

Szuhai Rodrigo - Ugano-K Van Kattenheye
Szuhai Rodrigo – Ugano-K Van Kattenheye

Második Tóth László és az I M Special de Muze × Voltaire származású Pearl Jam G.

Tóth László - Pearl Jam G
Tóth László – Pearl Jam G

A harmadik helyen zárt ifj. Szuhai Gyula és Doha Z (Diarado × Comme IL Faut 5).

Ifj. Szuhai Gyula - Doha Z
Ifj. Szuhai Gyula – Doha Z

A csütörtöki győztes páros, ifj. Szabó Gábor és Carabella Z ezúttal a negyedik helyen végzett.

A dobogós és helyezett lovasoknak Robert Fekar, a versenybíróság tagja gratulált.

A fiatal lovakat legközelebb a vasárnapi döntőben láthatja viszont a közönség, ahol összevetés dönt majd a végső helyezésekről és persze az 1200 eurós összdíjazásról.

A hétvége első döntőjét a VIP Tour mezőnye nyitotta meg 55 lovassal. A versenyzőket a fináléban már 125 centiméteres akadályok várták a pályán.

A győzelmet a 2025-ös amatőr országos bajnok és az idei fedettpályás döntő amatőr kategóriájának bajnoka, Kovács Noémi szerezte meg Che Che R.Cs. nyergében.

Kovács Noémi - Che Che R.Cs.
Kovács Noémi – Che Che R.Cs.

Minimális időkülönbséggel a második helyen zárt Frányó Csenge és Clever Chap, míg Vései Maja és Lifetime a harmadik helyen végzett.

Frányó Csenge - Clever Chap
Frányó Csenge – Clever Chap
Vései Maja - Lifetime
Vései Maja – Lifetime

További helyezettek: Lena Dudkowska (POL) – Aruna Dh Z, Sallai Lili Dominika – Irisz, Ekaterina Firyulina – Sonatina Blue.

A döntőt követő eredményhirdetésen Schlezák Melinda, a versenybíróság elnöke és Stróbl Dorottya versenyigazgató gratulált a lovasoknak.

A belépés minden versenynapon ingyenes.

Tovább a részletes programra »

Fotó: CSIO Budapest / Kovács Petronella

Enquire now

Give us a call or fill in the form below and we will contact you. We endeavor to answer all inquiries within 24 hours on business days.