Ifj. Szabó Gábor két győzelemmel kezdett a Gróf Széchenyi István Emlékversenyen

 In Hírek

Augusztus 20-án kezdetét vette az idén 32. alkalommal megrendezésre kerülő Gróf Széchenyi István Emlékverseny a Nemzeti Lovardában. A koronavírus járvány jelentette rendkívüli körülmények ellenére a tavalyi év sikerét is sikerült felülmúlni, hiszen hatalmas volt az érdeklődés a külföldi lovasok körében is a versenyre, ennek köszönhetően minden idők legerősebb mezőnye lép pályára a négynapos megmérettetésen. Így még nagyobb öröm, hogy az első napon a négy versenyszámból háromnál is magyar lovas tiszteletére szólt a himnusz.

Macedón győzelem a fiatal lovak versenyszámában

A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon, ahol a leggyorsabb Luka Zaloznik lett Mark 19 nevű lovával.

A tavalyi verseny legeredményesebb fiatal lova, a magyar tenyésztésű Ching csupán három tizeddel lemaradva, ezúttal a második helyen végzett ifj. Tóth Lászlóval a nyergében, megelőzve a portugál színekben versenyző Rodrigo Giesteira Almeidát és Indian Goldot.

Negyedik helyen végzett Kovács Henri és Tamburino, ötödiken Luka Zaloznik másik lovával, Balounettel, hatodikon pedig Mráz Tamás az Erdélyi Lóránt által tenyésztett El Contheroval.

Berkes Máté a Bronz Tour győztese

A versenynap a Bronz Tour 130 centiméteres kétfázisos versenyszámával folytatódott a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének díjáért, ahol az MSLT elnöke, Jármy Miklós gratulált a helyezett lovasoknak. A szám legjobbja Berkes Máté lett Casalidoval, megelőzve az osztrák Willi Fischert, aki két éve még az U25 kategória győztese volt Dollargirl nevű lovával.

A harmadik helyezettnek járó serleget a szlovák Tomas Kuchar vehette át Leonardo Van De Leeuwerk nyergében.

A további helyezéseket a hölgyek sajátították ki, negyedik lett Zárug Annamária Coolmannel, ötödik a német Elisabeth Meyer, hatodik pedig Simone Coata Olaszországból.

Magyar fölény a Silver Tourban

Az Alpenspan díjáért megrendezett 140 centiméterre kiírt hibaidős versenyszámban 64 páros állt rajthoz. A hazai lovasok remekül szerepeltek, a legtöbb hat közé csupán egy külföldi tudott bekerülni.

Ifj. Szabó Gábor a tőle megszokott módon a szám leggyorsabbja volt, Timpex Fényév nevű lovával több mint egy másodperces fölénnyel győzedelmeskedett.

A versenyzőnek Szotyori Nagy Kristóf, az MLSZ alelnöke, illetve Wolfgang Pirker az Alpenspan értékesítési vezetője gratulált. Második helyen az osztrák Dieter Kofler végzett, megelőzve ifj. Tóth Lászlót Casino Royal Z nevű lovával.

A negyedik helyezettnek járó szalagot Varga Balázs vehette át saját tenyésztésű lovával, Justice-szal, ötödik lett Técsy Attila és El Capitan, hatodik pedig Horváth Balázs PM Chaccera nyergében.

Ifj. Szabó Gábor volt a Gold Tour legjobbja

Több mint 110 páros szállt harcba a Magyar Lovas Szövetség díjáért megrendezett 5000 eurós díjazású 150 centiméterre kiírt hibaidős versenyszámban. A külföldi lovasok remekül kezdtek, nem okozott sem a magasság, sem a vonalvezetés problémát, lovaik fölényesen ugrottak, látszott rajtuk, hogy mennyire rutinosak egytől-egyig. A magyar lovasoknak sokkal kevesebb lehetőségük van magukat ezen a magasságon kipróbálni, viszont a GP sorozat bevezetésével egyre nagyobb létszámban vesznek részt a 150 centiméteres versenyszámokban, és ez meg is látszott a mai teljesítményeken. Lovasaink nem hogy nem lógtak ki a sorból, hanem még uralták is a mezőny elejét.

Ifj. Szabó Gábor ezúttal is maradandót alkotott, hiszen első helyre lovagolta XIXO Lord Classic nevű lovát több mint két másodperces fölénnyel, Chabal TH-val pedig a harmadik helyen végzett 110 indulóból.

Egyedül a portugál versenyző, Rodrigo Giesteira Almeida tudta megközelíteni, aki második lett Edgarral.

A holland színekben versenyző Johnny Pals végzett a negyedik helyen, hazánk másik tehetsége, ifj. Tóth László előtt, aki a magyar tenyésztésű Rádiháza-Echot lovagolta. Hatodik helyezett lett az orosz olimpikon, Vladimir Tuganov, megelőzve Angelique Hoornt, aki a korábban Reischl Márton által lovagolt Expectation of Romance nyergében versenyzett, és a 2008-as pekingi olimpián a nyolcadik helyen végzett egyéniben. Az aktuális magyar bajnok, Vándor Zsófia is a helyezettek között végzett, tizenegyedik helyen zárta a versenyt Quintussal. A díjakat dr. Budai Gyula, a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának elnöke, és Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke adta át.

A verseny pénteken 7:30-tól a 130 centiméteres magasságra kiírt Bronze Tour versenyszámmal folytatódik.

A rendezvényt az érdeklődők otthonuk kényelméből is figyelemmel kísérhetik. A legrangosabb versenyszámok az M4 Sport csatornán is láthatóak lesznek. A versenyszámokat a Riderline folyamatosan élőben közvetíti:

Tovább a a CSI***-W Díjugrató Verseny részletes programjára >>

Start- és eredménylisták >>

A CSI***-W Díjugrató Versenyen révényes járványvédelmi intézkedések >>

Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina

További cikkeink

Start typing and press Enter to search