Ifj. Szuhai Gyula az U25 legjobbja

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny a VIP, a Silver és a Gold Tour középdöntőjével folytatódott, valamint debütáltak a 120 centiméteren versenyző Bronze Tour versenyzői is.
Román győzelem a VIP Tourban
A 110 centiméteren megrendezett VIP Tourban a korábban harmadik helyen végző páros, Catalina Sfetea és Dyra most nem bízta a dolgot a véletlenre, a páros magabiztos lovaglással vette át a vezetést Nyíri Anna Jázmin és Hermann Zsófia előtt, így a román himnusz csendült fel az eredményhirdetésen.
A Talent Program versenyzője, Koltai Zorka végzett a negyedik helyen megelőzve a Prosper Lovasklub színeiben versenyző Demeter Zsófiát és a Füzér Gábor által felkészített Pintér Zsófi Csengét.
Bohák-Debreczeni Éva duplázott a Bronze Tourban
A többszörös amatőr bajnok, Bohák-Debreczeni Éva újra csúcsformában van, hiszen ebben az 54 lovast számláló nemzetközi mezőnyben mindkét lovával dobogós helyen végzett. Cortezzel az élen, míg Sáripuszta Hadnagy nevű lovával a harmadik helyen.
Kiss Maja ezúttal Bob De Bouwert lovagolta és másodikként zárt.
Kiss Lizanna az ötödik Chaccoval, éppen csak lemaradva a negyedik helyen végző Szabó Krisztinától.
Ifj. Szuhai Gyula az U25 kategória legjobbja
Az U25-ös versenyszám 130 centiméteres pályája nem okozott gondot a hazai fiatal tehetségeinknek, így villámgyors pályákkal a négy legelőkelőbb helyezésnél is magyar lovasnak szólt a taps az eredményhirdetésen. Az elődöntőhöz képest egy helyet javítva ifj. Szuhai Gyula végzett az élen szenzációs időeredménnyel.
A másodikként záró Nagy Júlia és az őt követő Lehotai Máté több mint három másodperccel volt lassabb a második fázisban.
Negyedik helyen végzett Gimesi Lorena, megelőzve Maria Alexandra Romant és Csetényi Leát.
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu
Recent Posts
Archives
- 2025. május
- 2025. április
- 2024. július
- 2024. május
- 2023. július
- 2023. május
- 2023. április
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2021. december
- 2021. július
- 2021. május
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. augusztus
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. január
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2017. augusztus
Comments are closed.