Longines Nemzetek Díja: Európa legrangosabb csapatverseny sorozata
Az Európai Lovas Szövetség (EEF) minden évben kiírja Európa legrangosabb csapatverseny sorozatát, a Longines Nemzetek Díja sorozatot, aminek középdöntője a CSIO***-W Budapest.
A sorozatban Európa nemzetei négy régióra osztva versenyeznek a döntőbe kerülésért, elhelyezkedésük alapján nyugati, északi, déli és közép régióra tagolva a kontinenst. Hazánk a Közép Régióba tartozik Ausztria, Horvátország, Csehország, Németország, Hollandia, Szlovénia, Svájc, Szlovákia és Liechtenstein mellett. Minden régióban két kvalifikációs versenyt rendeznek, ami idén májusban Mannheimben (GER) és Pozsonyban (SVK) került lebonyolításra a Közép Régió országai számára.
A kvalifikációs versenyeket követően két elődöntőt szerveznek, az egyik június 24-án volt Franciaországban az északi és nyugati régió öt-öt legjobb csapatának, a másikat pedig hazánk rendezi a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Verseny keretein belül a közép és déli régióból bejutott öt-öt nemzet részére.
A döntőt szeptemberben tartják Varsóban (POL), ahol a szombati Nemzetek Díja csapatverseny legjobb öt lovasa mellett a Franciaországban már biztosan továbbjutott Belgium, Spanyolország, Írország, Svédország és Portugália csapatai fognak versenyezni.
A Varsóban a győztes csapat a 2023-as szezonban meghívást kap a Longines Divizió 1. Nemzetek díja sorozatban való indulásra, amelynek állomásai a hat legnagyobb ötcsillagos CSIO verseny: St Gallen, Sopot, Rotterdam, Falsterbo, Hickstead, Dublin, és a döntő Barcelonában.
Tovább a verseny részletes programjára »
Borítókép: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina