Kiderült a Longines FEI Díjugrató Nemzetek Díja indulási sorrendje
Megtörtént a vasárnapi Longines FEI Díjugrató Nemzetek Díja verseny indulási sorrendjének sorsolása, ami az alábbiak szerint alakult:
- Lengyelország
- Bulgária
- Ausztria
- Portugália
- Norvégia
- Magyarország
- Csehország
- Görögország
A versenyszám kétfordulós, ez a sorrend az első forduló indulási sorrendjét határozza meg, majd az elért eredmény alapján fordított sorrendben fognak startolni az országok a második körben. Minden ország négy lovassal vesz részt a versenyben, akik közül a legrosszabb eredmény mindkét fordulóban kiesik. A két forduló összesített hibapontjai alapján hirdetik ki a győztest. Pontegyenlőség esetén összevetés dönti el a díj sorsát.
Németh István szövetségi kapitányt kérdeztük a sorsolás kimeneteléről, aki azt nyilatkozta, hogy szerencsésen alakult, mivel viszonylag hátra kerültünk.
„Ez nagy öröm, mert így az első lovasunknak sem kell kapkodnia, lesz ideje megnézni más lovasokat a pálya teljesítése közben, ami segíthet eldönteni bizonyos technikai kérdéseket a pálya lelovaglásával kapcsolatban. A csapattagokkal már megbeszéltem a taktikát, az indulási sorrend pedig a következő: Krucsó Szabolcs kezd, őt követi ifj. Szabó Gábor, majd ifj. Kövy András és végül Horváth Balázs zárja a sort.”
A Longines FEI Díjugrató Nemzetek Díja vasárnap 13:00 órakor veszi kezdetét a Nemzeti Lovardában, ahova várunk mindenkit szeretettel, hogy együtt szurkolhassunk a magyar csapatnak!
A számot élőben a FEI TV közvetíti.
Korábbi interjúnk Németh István szövetségi kapitánnyal:
Comments are closed.